A Bemert ki lehet próbálni ingyen, de akár bérelhető is. A nyolc hetes gyári teszt költsége már beleszámít a vételárba. Ha beválik a készülék, érdemes megfontolni egy saját eszköz beszerzését, mert hosszú távon ez térül meg a legjobban.

A Bemer-terápia jótékony hatásait hosszan lehetne sorolni, de ha röviden akarjuk összefoglalni, akkor valójában minden kedvező hatása a mikrokeringés javításából eredeztethető. Innen kapta a nevét is, hiszen a Bemer a Bio-Electro-Magnetic-Energy-Regulation szókapcsolatból képzett mozaikszó, ezért is írjuk többnyire csupa nagybetűvel (BEMER).

Ennél valamivel részletesebben: a Bemer rengeteg állapotra nyújthat megoldást, de azért nem akármire. Fontos, hogy ne egy mindent megoldó csoda eszközként tekintsünk a készülékre, hanem tudatosan használjuk, és ennek megfelelően értékeljük az eredményeket is.

Miért jó a Bemer-kezelés?

Amin biztosan segíteni tud a Bemer-kezelés: a kisebb erekben zajló mikrokeringés fokozásával, vagyis a rossz vérkeringés javításával az emberi test számos területén érhetünk el kedvező változást. Ezek közé tartozik például az immunrendszer erősítése, melynek köszönhetően ellenállóbbak leszünk a különféle fertőzésekkel szemben. A Bemer használatának köszönhetően javulhat továbbá a szervek működése, érezhetően növekedhet az energiaszintünk, csökkenhet a gyógyulási és regenerálódási idő, de bizonyított a stresszcsökkentő hatása is, vagyis nemcsak a fizikai, hanem a lelki egészségre is kedvező hatást gyakorolhat.

De ez csak néhány abból a száz betegségből vagy állapotból, amin a vérkeringés javításával a készülék használatával célzottan vagy akaratunkon kívül is segíthetünk.

Hogyan tudod akár ingyen is kipróbálni a Bemert?

Erre több lehetőség is kínálkozik. Azonban első lépésben mindenképpen személyes konzultációt javasolnék, ahol végigvesszük a problémákat, melynek során már lehetőség nyílik a berendezés díjmentes kipróbálására.

Érdemes figyelni a honlapomon vagy a közösségi oldalaimon, hogy hol lehet velem személyesen találkozni. Legyen szó kiállításról vagy bármilyen élő rendezvényről, a Bemer szinte biztosan ott lesz velem, és egy rövid konzultáció után ezeken az eseményeken is lehetséges a kipróbálása.

Ugyan nem ingyenes, de a vásárlást megelőző lépés lehet a Bemer bérlése, melynek során akár a Bemer Horse-Set is kipróbálható, míg kisállatok esetében a humán készülék használatát ajánlom.

Ha beválik és érezhetően jó hatással van a problémás területekre vagy a pszichére, hosszú távon egészségi és anyagi szempontból is érdemes megfontolni a vásárlást. Nincs ugyanis annál kényelmesebb megoldás, hogy akkor gyógyulunk, amikor éppen kedvünk tartja, és ott, ahol éppen jól esik.

Az egyes programokat ráadásul a családtagok speciális igényeire is szabhatjuk. Mindezt korlátlan alkalommal, akár váratlan helyzetek idején is megtehetjük. Végeredményben pedig minél többet használjuk, annál jobb hatást érhetünk el immár a saját Bemerünkkel, mindezt újabb anyagi áldozatok nélkül.

Amit még érdemes tudni a Bemerről

A Bemer-tulajdonosokat soha nem hagyjuk magukra. A vásárlás után a helyes eszközhasználat betanítása következik, majd az első két hónapban folyamatosan nyomon követjük az eredményeket, amelyek alapján finomhangoljuk a programokat. Ezután pedig a Bemer teljes élettartamára támogatást nyújtunk, hiszen bármikor változhatnak az élethelyzetek, kiderülhet egy addig ismeretlen betegség, de akár egy váratlan műtét vagy új családtag érkezése is indokolhatja az állandó vagy időszakos átprogramozást.

A Bemer vásárlását megelőzheti akár gyári tesztelés is, ez azonban már nem ingyenes. Ebben az esetben a gyártó fix, nyolchetes tesztre küld egy vadonatúj készüléket. A kipróbálás díja azonban ebben az esetben már beleszámít a vételárba.

Érdemes fejben tartani, hogy a Bemer orvostechnikai eszköz, vagyis beszerzése egészségpénztári számla terhére is történhet.

Keress meg, hogy személyre szabott ajánlatokkal minél előbb segíthessek neked is!