A cukorbetegség és a magas vérnyomás népbetegség Magyarországon. Előbbi legalább minden tizedik felnőttet érinti hazánkban, sokukat tudtukon kívül, míg utóbbi nagyjából a 30 évesnél idősebbek felét. Jó hír, hogy a Bemer-terápia mindkét betegség kezelésében segítséget nyújthat.
A cukorbetegségről általában
Világszerte már jóval félmilliárd felett van a felnőtt cukorbetegek száma, ami várhatóan 1,3 milliárdra ugorhat, vagyis több mint a duplájára emelkedhet a következő harminc évben. Hazánkban meghaladja az egymilliót a cukorbetegséggel küzdők száma, azonban ennél lényegesen többen lehetnek érintettek. Ugyanis a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) 2021-es becslései szerint a cukorbeteg felnőttek 36 százalékát nem diagnosztizálták, vagyis minden harmadik érintettnek fogalma sincs a betegségéről.
A cukorbetegség, vagyis a diabétesz napjaink egyik legelterjedtebb krónikus betegsége, melynek kialakulási ideje 15 év is lehet. Éppen ezért gyakran sokáig észrevétlen marad, jellegzetes tünetei csak évekkel később mutatkoznak meg. Általános tévhit, hogy a cukorbetegség kizárólag egy vérvétel során derülhet ki. Manapság már egyre több kutatás támasztja alá, hogy a betegségnek lehetnek tipikus előjelei, amiket fontos lenne mielőbb észrevenni az időben történő intervenció és a további komplikációk megelőzése érdekében.
A szívinfarktushoz hasonlóan a cukorbetegség sem a semmiből sújt le a betegre. Vannak olyan előjelei, melyek figyelmen kívül hagyása súlyos szövődményekhez vezethet. A cukorszint figyelése mellett kulcsfontosságú lehet az inzulinszint időnkénti ellenőrzése is, mivel az inzulinrezisztencia már évekkel a cukorbetegség kialakulása előtt jelezheti a problémát.
Az inzulinrezisztencia korai szakaszában az életmód változtatás hatékonyan visszafordíthatja a folyamatot. De az étkezés átgondolása, a minél gyakoribb testmozgás beiktatása mellett segíthet a Bemer-terápia is, mely a mikrocirkulációt javítva hozzájárul az inzulinszint szabályozásához.
Emelett a látásromlás, vagy akár a látás teljes elvesztése is komoly aggodalomra adhat okot. A szemünk tele van mikroerekkel, és a fej tartalmazza a test mikroérhálózatának 70 százalékát. Vagyis a Bemer használatának és a megelőzésnek ebben a vonatkozásban is rendkívüli jelentősége lehet.
A diabétesz és a Bemer
Ez a terápia kiváló eszköze lehet a cukorbetegség megelőzésének. Vagyis már akár az első jelek megjelenése előtt is sokat tehetünk azért, hogy a betegség ne alakuljon ki nálunk vagy családtagjainknál. A Bemer rendszeres használata az aktív sportolás és a tudatos táplálkozás mellett ugyancsak javíthatja az életminőséget, egyben minimalizálhatja a későbbi szövődmények kockázatát.
Azonban a Bemer-terápia akkor is segíthet, ha már kimutatták a cukorbetegséget. Bár a terápia nem helyettesítheti a gyógyszereket, jelentős mértékben csökkentheti a mellékhatásaikat és fokozhatja hatékonyságukat. Az eszköz rendszeres használatának köszönhetően javulhat az általános közérzet és az energiaszint is, ezzel jobbá téve a beteg életminőségét, valamint a mindennapi kihívásokkal könnyebb szembenézést.
A Bemer-terápia pozitív hatásait láthatjuk például a lábfekélyek kezelésében is. A Honvéd Kórház tapasztalatai szerint 10 betegből 6-7 esetében elkerülhető az amputáció. A terápia ugyanis fokozza a véráramlást, kiüríti a méreganyagokat, és támogatja a gyógyulási folyamatot. Ezen felül jótékony hatással lehet a cukorbetegséggel élők esetében a könnyebbé tett reggeli rutin során is, mivel a terápia alkalmazásával, a véráramlás javulásával idővel csökkenthető a reggeli végtag-átmozgatás.
Magas vérnyomás
De nemcsak a cukorbetegségre lehet jótékony hatással a Bemer-terápia. A magas vérnyomás ugyanúgy jelentős kihívást jelent sokak életében, miközben az eszköz rendszeres használata segíthet a szervezet saját egyensúlyának beállításában.
Ismerünk olyan esetet, ahol a Bemer alkalmazása után körülbelül két és fél évvel a betegnek már nem volt szüksége a továbbiakban a magas vérnyomásra szedett gyógyszerre sem. A szóban forgó páciens 30 éve szenvedett cukorbetegségben és magas vérnyomásban. A rendszeres Bemer-használatnak köszönhetően sikerült hosszú távon szabályoznia a vérnyomását, és szervezete természetes egyensúlyát támogatva elhagynia a magas vérnyomásra szedett gyógyszert. Az ő példája is alátámasztja, hogy az eszköz kitartó napi használata látható eredményeket hoz.
Ezek a példák is alátámasztják, hogy a Bemer-terápia hozzájárulhat a vérnyomás szabályozásához és az egészséges életmód fenntartásához. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy valamennyi emberi szervezet egyedi, ennek megfelelően az alkalmazott terápiák és hatásuk is személyenként eltérőek lehetnek. A terápia megkezdése előtt és során a tapasztalatokról mindig célszerű konzultálni egy egészségügyi szakemberrel, aki segíthet meghatározni a legmegfelelőbb kezelési tervet az egyéni szükségletek alapján.
Kép: Unsplash